2016. január 11., hétfő

A csodálatos Seoul!

Sziasztok!
Kissé sokára, de meghoztam nektek az élménybeszámolómat. 
Ha bármi kérdésetek van Koreával vagy utazással kapcsolatosan 
szívesen válaszolok! Az én utam teljesen "magánjellegű" volt, 
tehát nem tanulási és nem munkavállalási céllal mentem ki. 
Egyelőre...
1. A repülés!
Számomra nem volt újdonság a repülés, de rutinosnak 
sem számítok benne. Most először utaztam teljesen egyedül 
és kissé ijesztő volt a gondolat, hogy így kell 
átszelnem a fél világot. Persze ez nem volt így, mindenhol segítettek 
és mindig akadt magyar társaságom az út során, még a Seoul-i járaton is... Szóval, aki nem akar egyedül utazni nyugodtan lóbálja 
az útlevelét a kezébe, hátha szerencséje lesz. ;)
Én az AirFrance járatát választottam, mert árban is időben 
is az volt a legkedvezőbb így Párizsban szálltam át. Ugye egyenlőre nincs közvetlen járat Budapest és Seoul között. 
Sok rosszat olvastam a CDG reptérről, de nekem egyáltalán nincs ezzel kapcsolatban rossz tapasztalatom és még teljesen
amatőrként is simán átszálltam kb 45 perc alatt... Ami tényleg rossz volt, 
hogy a kiírások kissé hiányosak csak az E és az F terminál 
volt szembetűnően feltüntetve, a K betűt valahogy lefejetették 
és nekem persze pont az kellett volna.. Mivel nem akartam 
kóvályogni gyorsan megkérdeztem valakit, majd készségesen 
elirányítottak a buszmegállóba, pár megállóval később pedig már 
ott is voltam a K terminálnál és még maradt két teljes órám a gépig.
A repülésről nem írnék sok mindent, a több, mint 10
 óra út mindenhogyan megterhelő, főleg egy helyben.
A kaja finom volt, bár mivel túlságosan izgatott voltam nem 
bírtam annyi mindent megenni, mint amennyit hoztak...

2. Gangnam!
Nos, sok embertől hallottam, hogy kelet felé repülni sokkal 
megterhelőbb és milyen rossz az időeltolódás... Én direkt nem
 aludtam előző este, hogy majd a repülőn és akkor biztos úgy 
érzem majd, mintha reggel lenne. Ez nem vált be, kellett
 legalább 6 óra alvás egyből a megérkezésem után, 
hogy magamhoz térjek, így csak este jutottam ki a városba..
És hát hova is vihetett volna a barátom első este ha nem Gangnam-be..
Természetesen más se hallott tőlem egész végig,
 csak "váó," "ahh" meg "azta" szavakat... És tényleg. Seoul hatalmas, 
 valamint csodálatos. Mivel én nagyon bírom a tömeget ezért számomra egyáltalán nem jelentett problémát a 
sok ember és a nyüzsgés. A sok repülőút meg a furcsán időzített 
evések miatt nem akartam rögtön koreai étterembe menni, mert 
egyszerűen nem kívántam, ezért elmentünk egy egyszerű sörös-csirkés kajáldába...

3.Cheonggyecheon Stream!
Ez volt a másik kedvenc helyem a városban. 
Nem bántam, hogy ide is este jutottam el, persze biztosan
 nappal is szép, de azért így hangulatosabb!


4. Egyetem!
Miután kimozdultunk kicsit a városból elkísértem 
barátomat az egyetemére. Aki ismerős korea témában az biztos 
hallott már az erről az iskoláról, ugyanis van magyar tanszék is.
Itt kicsit bepillantást nyerhettem a koreaiak iskolai világába, mégis úgy éreztem, mintha egy vidéki kirándulásba csöppentem volna, hiszen az egyetemhez környezete valami csodálatos...
(A zenét nem én szolgáltattam)


5. Street Food!
Szerintem ez az egyik legjobb dolog Seoul utcáiban, rengeteg dolgot megkóstoltam és állandóan ilyeneket akartam enni, amikor kint voltam. 
Kár, hogy nálunk nincs hasonló.. :(



 


6. Bukchon Hanok Village
Természetesen ez a hely sem maradhatott ki a
 kötelező látnivalók listájáról.. Egy dolgot nagyon bánok: csak a 
visszaúton láttam, hogy lehetett hanbok-ot kölcsönözni... 
Szívesen flangáltam volna egyben pár órát. :)
7. Namsam Tower
Számomra ez volt az egyik legkülönlegesebb hely,
 pedig nem vártam tőle olyan sokat. Aki itt jár mindenképpen 
menjen fel a toronyba, mert a látvány páratlan! Még kóla és 
popcorn is jár a jegyhez, amit először nem igazán értettem, 
de aztán valóban egy "moziba" éreztem magam... 
8. Lotte World
Mondanom sem kell, hogy ez a hely maga a csoda... 
Senki ne hagyja ki!
 

Természetesen rengeteg mindent tudnék még írni, 
hiszen az út számomra örök élmény. 
Még pár érdekességet megosztok veletek. 
A metró hálózat szép, tiszta és természetesen modern. 
A tömegközlekedés árait illetően nem igazán tudok nyilatkozni, 
az biztos, hogy hamar kellett töltögetnem a kis kártyácskámat, 
de ez nyilván attól függ, hogy mennyit utazik az ember...
Seoul hatalmas és mindig nyüzsgő, főleg este. Azoknak 
ajánlom,akik bírják a tömeget. Nekem szerencsére nincs negatív 
tapasztalatom ezzel, mindenki kedves volt és egyszer sem akartak 
fellökni hála égnek... Az ételt szoknom kellene, de csak azért 
mert a koreai konyha eléggé fűszeres én pedig nem igazán
 vagyok oda a csípősért.. Azért utolsó este csináltam egy kis lecsót, 
igaz pritamin paprikából(más nem volt), de annyi baj legyen... :)

2015. szeptember 12., szombat

Újabb infómorzsák!- Hello Seoul...

Sziasztok!

Nem sokkal azután, hogy ismét lett volna időm a fordításra 
megint összejöttek a dolgaim, ami miatt egy időre ismét fel 
kell hagynom a  blogolással. Október elején HaNeul Unni 
jön hozzám egy kisebb látogatásra, így egyáltalán nem 
leszek gépközelben, ezen kívül dolgoznom is kell,
 novemberben pedig én fogok utazni, 
méghozzá nem is akárhova, hanem SEOUL-ba!
Természetesen fogok nektek élménybeszámolót hozni. 

A The Time We Were Not in Love 
sorozatot még októberig befejezem nektek, 
utána viszont decemberig 
nem várható friss fordítás az oldalon.
A 11. és a 12. résszel már elkészültem, de az én oldalamra 
csak akkor fog felkerülni, amikor már mind a 16 rész meg lesz. 
A feliratokat és a videókat HaNeul oldaláról tudjátok letölteni:
Hogy ne hanyagoljalak el titeket megpróbálok 
majd nektek pár érdekességet hozni!

Colette_

2015. szeptember 6., vasárnap

Mégse fogom fordítani a To Be Continued minidrámát!

Sziasztok!
Sajnos van egy rossz hírem számotokra! 
A 'To Be Continued' című minidrámát 
nem fogom fordítani.
Nekem eddig ez az első dobott projektem...
Több oka is van a döntésemnek:
Nagyon nehéz hozzá angol feliratot találni, ami pedig van 
hozzá az botrányos... Még az első két részhez úgy ahogy van felirat...
Én türelmesnek tartom magam, de meguntam, 
hogy valami normális feliratra várjak.
A másik dolog, ami inkább okot adott a 
döntésemnek az az, hogy más is fordítja.
Semmi kedvem feleslegesen dolgozni a feliratokkal,
szóval a sorozatot mostantól Pengnél és Sangnál keressétek,
 én pedig kitörlöm az első részt, mert feleslegesnek tartom, 
hogy így is fent legyen...

Ez a pár sor pedig azoknak a kedves blogolvasóknak szól
akik  levelet küldtek nekem, vagy hozzászólást írtak mostanában!
A héten igyekszem mindenre reagálni, ha pedig valakinek 
nem fogok válaszolni rövid időn belül írjon nekem 
még egyszer, mert valószínűleg elkerülte az üzenete a figyelmem.
Mindig elolvastam amit írtatok nekem, de sajnos nem 
volt időm eddig válaszolni. Minden esetre köszönöm a sok
 kedves üzeneteket, remekül telt az augusztusom! :)

Hamarosan befejezem a 
The Time We Were Not In Love 
sorozatot, aztán pedig kitalálom, 
hogy mi legyen a következő.

Colette_

2015. augusztus 25., kedd

To Be Continued 1. rész! + Helyzetjelentés!

Sziasztok!
Újra a fedélzeten, de egyenlőre csak félig meddig!
Szeptemberbe viszont ismét pörögni fog a blog!
Visszarázódásnak íme egy kis minidráma, 
ami a "To Be Continued" címet viseli!
(egyenlőre csak online)

1. rész, magyar felirattal: Itt!
(A link törölve lett- 
az okot egy másik bejegyzésben keressétek)

A To Be Continued egy mini webdráma, összesen 12 részes!
Egy fiúbandáról szól, akik egy nappal a debütálásuk előtt 
kísérteties módon vissza mennek az időben..
Mindenkinek ajánlom, aki szereti az iskolai, idol bandás, zenés, 
táncos, misztikus sorozatokat!
Sajnos mivel webdráma ezért nagyon nehéz hozzá angol feliratot 
találnom, úgyhogy a folytatást illetőleg a türelmeteket kérem!

The Time We Were Not In Love!
(INFÓ)
Mint tudjátok én vettem át a TTWWNIL című sorozatot HaNeul-tól! 
Mostanában nem volt sok időm a fordítására, 
de szeptember elején ezt is be fogom fejezni nektek. Vikin már nézhető a 11.rész,  letöltősbe még nem volt időm megszerkeszteni, 
de ami késik nem múlik!
Még egy icipici türelmeteket kérem.

Remélem mindenkinek kellemesen telt az augusztus!

Colette_

2015. július 27., hétfő

Orange Marmalade- 12. rész(VÉGE)

Sziasztok!
Elkészültem a 
Narancslekvár
12. 
és egyben utolsó részével!

12.rész!
Jae Min rájött, hogy a hallucináció 
valójában emlékek, egy nagyon régen történt dologról.
Nem engedi elmenni Ma Ri-t, hanem szorosan megfogja 
a kezét és úgy dönt, hogy valóra váltja a lány álmait.
Csakhogy ez nem olyan könnyű, hiszen az emberek még 
mindig nem elég elfogadóak a vámpírokkal szemben.
Vajon sikerül megváltoztatni a gondolkodásukat?
Vagy a boldogsághoz egy egészen más út vezet?
Jó szórakozást hozzá!

Természetesen kíváncsian várom a 
véleményeteket a poszt alá, és mivel vége a sorozatnak, 
bátran jöhetnek a spoilerek!
Én mint minden eddigi sorozatot, amit választottam, 
természetesen ezt is imádtam! :)
Remélem nektek is tetszett!

Colette_

2015. július 23., csütörtök

Infómorzsák, avagy hello augusztus!

Sziasztok!
Tudom,hogy még nincs augusztus, 
de szeretnék pár dolgot megosztani veletek 
a bloggal kapcsolatban.
Mint tudjátok hamarosan véget ér az 
Orange Marmalade sorozat, egész pontosan 
már csak egy rész van hátra belőle, utána pedig
a The Time We Were Not in Love-ot fogom fordítani, 
amit eddig HaNeul hozott nektek hétről hétre.
Csakhogy eközben az életem fenekestől felfordult...
Biztosan észrevettétek, hogy kicsit "belassultam" illetve, 
hogy ritkásabban válaszolok a hozzászólásokra.
Ne értsétek félre a dolgot, imádom amikor írtok nekem
 és látom is, csak hatalmas nagy időhiányban szenvedek 
mostanában és próbálom helyre rakni a kis életemet, 
úgyhogy ritkán és kevés időre jutottam csak 
igazán gépközelbe...
A sok rossz után viszont most boldog vagyok, 
ami több dolognak köszönhető, viszont ezek miatt a 
dolgok miatt kicsit sűrű lesz az augusztosom..
Először is itt lesz HaNeul Unni, akivel szeretnék 
nagyon-nagyon-nagyon-nagyon sok időt eltölteni. 
Ezen kívül a barátomnak szeptemberbe kell hazautaznia
 Koreába, úgyhogy vele is szeretnék sokat lenni
 mielőtt elmegy, ráadásul még dolgoznom is kell...
(Sajnos a havi fizetés nem terem csak úgy a bankszámlámon, 
pedig hányszor kívántam már ezt... ;)
Felirat lesz, csak nem tudom előre megmondani, 
hogy hogyan lesz rá időm, szóval a bejegyzéssel szeretnék 
előre is elnézést kérni a csiga tempómért! Megpróbálok 
nem megcsúszni a dolgokkal, de sajnos a heti két részt sem 
tudom pontosan garantálni nektek. Viszont, ami biztos, 
hogy amibe belekezdek, azt természetesen be is fejezem!
Szeptemberbe pedig előreláthatólag jóval több időm lesz,
 hogy újra a saját tempómat hozzam majd egy új sorozattal!
Még egyszer elnézést kérek minden blogolvasómtól, 
de most muszáj nekem is lazítanom egyet...! :)

Colette_

Ui: Természetesen az 
Orange Marmalade 
befejező részét igyekszem 
fénysebességgel hozni nektek!

2015. július 21., kedd

Orange Marmalade 11. rész!

Sziasztok!
Elkészültem a 
Narancslekvár
11.részével!

11.rész!
Jae Min memóriája egy kirakós, ami több ezer darabból 
áll és bizony valahogy össze kellene raknia neki...
Mivel rájön, hogy egyedül nem megy neki 
Baek Ma Ri segítségét kéri, cserébe pedig 
segít neki beilleszkednie az osztályba.
Egész jól elvannak, azonban egyszer csak bevillan neki, 
ahogy Ma Ri rá van tapadva a nyakára 
és ezt bizony nem tudja hová tenni...
Vajon rájön, hogy milyen érzelmek kötik a lányhoz?

Jó szórakozást hozzá!
Colette_

2015. július 17., péntek

Orange Marmalade 10.rész!

Sziasztok!
Kissé megkésve, de elkészültem a
Narancslekvár 
10. részével.

10.rész!
Vissza érkezünk a jelenbe... Ma Ri felmentést kap a 
karózás alól és önként jelentkezik egy bizony Együttélési Projektre, 
amit a VCS kezdeményez. Ennek célja, hogy a vámpírok 
és az emberek végre egyenrangúak legyenek és ehhez bizony 
néhányuknak fel kell fedni a kilétüket.
Vajon sikerül a két fajnak elfogadni egymást?
Közben Jae Min agya minden fájdalmas 
Ma Ri-val kapcsolatos emléket blokkolt, 
ezért nem is emlékszik a lányra. Ráadásul még 
hallucinálni is kezd egy bizonyos fáról és 
persze egy  furulyázó lányról...

Jó szórakozást hozzá!
Colette_

2015. július 8., szerda

Orange Marmalade- 9.rész!

Sziasztok!
Elkészültem a Narancslekvár 
9. részével!

9.rész!
Ma Ri elmegy a barlanghoz, ahol szembe találja 
magát a sereggel. Nem sikerül tisztáznia a helyzetét, 
Jae Min pedig nem képes elfogadni a dolgokat.
Shi Hoo vámpírrá változott, amit egyik percben utál, 
a másik percben pedig annyira nem, mert így egy fajhoz
 tartozhatnak Ma Ri-val.
A vámpírok vezetője véghez akarja vinni a tervét, 
ezért elrabolja a királynőt, hogy a születendő gyermekéből 
vérszívót csináljon, ráadásul a hentes lányt is megkaparintja.
Ezt nem nézhetik tétlenül az emberek és bármennyire fáj is az
 igazság Jae Min-nek ő is Hwasawon-ba ered, aminek persze 
rossz vége lesz, ugyanis a vámpír fogak ezúttal nem a legjobb 
barátja nyakába mélyednek, hanem...
Jó szórakozást hozzá!
Remélem nektek is tetszeni fog, szerintem nagyon 
izgalmas és fordulatos volt ismét!

Colette_

2015. július 2., csütörtök

The Time We Were Not In Love 2.rész!

Sziasztok!
HaNeul elkészült a
The Time We Were Not In Love
2.részével!

Jó szórakozást  kívánunk hozzá! :)

Colette_